A Filmvadász játékszabálya
Gyors összefoglalás
Miről szól a FILMvadász játék?
Nézzétek meg több mint 60 év filmplakátjait, hallgassátok meg a filmek rövid ismeretőjét, és tippeljétek meg, hogy a filmek melyik évben születtek.
A pontos évszámot nem kell tudni, csak viszonyítani kell a már meglévő filmekhez, évszámokhoz.
A játékban az nyer, aki először összegyűjt 10 kártyát, ezzel megszerzi a “Fővadász” címet.
A játék kezdete, a vadászlesek kialakítása
1. SZAKASZ - A VADÁSZLESEK ELFOGLALÁSA
A kártyákat először is JÓL keverjétek meg :)
Ezt követően osszatok ki csapatonként 3 darab segítőkártyát és kapjon minden csapat egy hangulatfokozó kártyát is.
Ha mindenki felkészült, rakjátok a pakli zsákmányolható filmkártyáit évszámokkal lefelé az asztalra, és indulhat is az első kör, azaz a beszállás.
Egy másik csapat vadásza olvassa le a pakli legfelső kártyáján található QR-kódot a telefonjával, majd hallgassátok meg közösen a film rövid ismertetőjét. Ezután a kártyát leolvasó játékos olvassa fel a filmplakátról a rendező és a főszereplők nevét, ezzel is segítve a soron következő játékosnak a kitalálást.
FIGYELEM: Az alap játékmódban a film címe titokban marad. Amennyiben szeretnétek könnyíteni a játékon, a kártyát beolvasó játékos a film címét is felolvashatja, segítve ezzel az éppen kitalálásra készülő vadászt.
FONTOS: Mindig egy másik játékos, vagy egy játékon kívüli személy olvassa le az adott filmkártyát a soron következő vadásznak.
A játékot kezdő vadász ekkor tippelje meg, hogy melyik évtizedben mutatták be az adott filmet. (Pl.: 70-es, 80-as, 90-es évek).
Ezután nézzétek meg közösen a kártyát. Ha jó volt a tipp, akkor a játékos rakja maga elé a kártyát az évszámmal felfelé, ez lesz a vadászlese, ehhez képest vadássza le a filmeket a következő körökben.
Ha nem jó a tipp, rakjátok a kártyát a pakli aljára, ebben az esetben ugyanis a vadász nem járt sikerrel, azaz egyelőre nem tudott beszállni a játékba.
Mindkét szituáció után a következő vadász jön, akinek ugyanez lesz a feladata.
Ameddig valaki nem teljesíti a beszállást, azaz nem tudja megmondani az adott film bemutatásának pontos évtizedét, a következő körében is ez lesz a feladata.
Azokra viszont, akiknél sikeres volt a beszállás - azaz kialakították a vadászlesüket - a következő körüktől már más feladat vár.
Indul ugyanis a vadászszezon.
2. szakasz: A vadászszezon
Ha olyan vadász jön a sorban, aki már sikeresen kialakította a vadászlesét, a következő módon tudja újabb kártyákkal bővíteni a zsákmányát:
3. Szakasz - A végjáték
A vadászoknak addig kell sikeresen tippelniük, amíg össze nem gyűjtenek tíz darab filmzsákmányt, azaz tíz tökéletes időrendben elhelyezett filmet.
Figyelem! Ha valaki sikeresen teljesíti a vadászatot, még nem nyeri meg automatikusan a játékot, az aktuális kör ugyanis ilyenkor még befejeződik. Így a mögötte ülő vadászoknak is lehetőségük van utolérni őt.
Ha a kör végére csak egy vadásznak van tökéletes időrendben kiterített tíz filmzsákmánya, akkor a többiek gratuláljanak neki, ő lett ugyanis a Fővadász, azaz megnyerte a játékot.
Ha viszont a kör végére több vadász is sikeresen teljesítette a vadásszezont, azaz több ember is megszerezte a tíz filmzsákmányát, indulhat a 4. szakasz, a “célzott lövés”.
4. SZAKASZ - A célzott lövés
Ebben a körben már biztosan eldől, hogy ki lesz a Fővadász. A döntősök kérjenek meg egy másik vadászt, hogy legyen ő a párbajmester, azaz vezényelje le a végső ütközetet.
Ezután a döntősök vegyenek elő egy tollat és egy papírt, vagy vegyék elő a telefonjukat, és abban jegyzeteljenek.
A párbajmester ekkor leolvassa a pakli legfelső kártyájának a QR kódját, és mindenki meghallgathatja a végső párbaj filmismertetőjét, majd a párbajmester hangosan felolvassa a rendező és a főszereplők neveit is.
A döntős játékosok írják le, hogy szerintük PONTOSAN melyik évben keletkezett az aktuális film, a végső tippen ezután már nem változtathatnak.
Aki közelebb tippelt a pontos évszámhoz, megnyeri a játékot.
Ha viszont azonos távolságban vannak az évszámok, akkor új film következik, és addig kell folytatni a tippelést, ameddig egyértelműen el nem dől, hogy kié lesz az utolsó filmzsákmány, azaz ki lesz a Fővadász.
5. SZAKASZ - A vadászat utáni dorbézolás
A győztes megkapja a méltó elismerését, azonban van még egy fontos feladata.
Vizsgálja meg, hogy melyik vadász gyűjtötte össze a legkevesebb kártyát a vadászszezonban. A vesztes vadász előtt lévő zsákmányok közül a fővadász jelöljön ki egy filmet, melynek egyik szereplőjét a vesztesnek jól artikulálva, hangosan kell utánoznia.
A többiek is bekapcsolódhatnak, ezzel is biztatva őket, hogy a következő játékban minél jobban szerepeljenek. :)
Segítő kártyák (plusz muníció)
A filmvadászat kezdetekor minden vadász kap 1 db hangulatfokozó kártyát és
3 db segítőkártyát, amik különböző erősséggel bírnak.
Ezeket a kártyákat a játék folyamán bármikor fel lehet használni, de mindegyiket csak egyszer, és mindig csak az adott játékos saját körében.
1. Segítőkártya: Új filmet kérek
Ezt a kártyát akkor kell felhasználni, ha egy vadász a saját körében úgy érzi, hogy nem fogja tudni megfelelően elhelyezni az általa hallott filmet.
Az “Új filmet kérek” segítőkártya bedobásával a játékosnak lehetősége van meghallgatni a pakli következő filmismertetőjét, és megnézni a film plakátját, rendezőjét és főszereplőit. Az eredeti filmkártyáját ebben az esetben tegyétek a pakli legaljára.
2. segítőkártya: “Megnézek egy részletet belőle”
Ezzel a segítőkártyával a játékos közelebb juthat ahhoz a kérdéshez, hogy a filmje mikor készült.
A segítőkártyát dobja be az asztal közepére, a többiek pedig az internetes videómegosztó segítségével mutassák meg neki az adott film egyik részletét. Így a játékosnak könnyebb dolga lesz a megoldás megtalálásában.
3. segítőkártya: “Melyik évtizedben készült?”
Talán ez a legértékesebb segítőkártya.
Ennek bedobásával a játékos megtudhatja, hogy melyik évtizedben készült az általa beolvasott film. (Pl.: 70-es, 80-as, 90-es évek)
Ez a tudás jelentősen megkönnyítheti a játékos helyzetét az adott körben.
Ez a kártya a vadászlesek elfoglalása szakaszban, tehát a beszállásnál nem használható.
HANGULATFOKOZÓ KÁRTYA: BESZÉLJ ÚGY, MINT AZ EGYIK SZEREPLŐ!
Ezt a kártyát akkor lehet felhasználni, ha bármelyik ellenfelünk jó helyre tett egy filmet.
Ebben az esetben a sikeres vadászat után, a kártya bedobásával rábírhatjuk az ellenfelünket, hogy az általa megszerzett filmkártyán lévő film egyik szereplőjét utánozza. Vagy legalábbis próbálja meg. :)
Fontos tudnivalók
A filmek születési ideje: Az az év, amikor a film először elérhető volt a nyilvánosság számára.
2. JÁTÉKMÓD: KÖZÖS IDŐVONAL
kÖZÖS IDŐVONAL
Ebben a játékmódban egy közös idővonalat kell kiépítenetek, de mégis egymás ellen játszotok. A segítőkártyák ebben a játékmódban nem használhatók.
Kezdésként jól keverjétek meg a filmkártyákat, majd mindenki húzzon találomra 5 filmet, amit QR-kóddal felfelé helyezzen maga elé az asztalra. Ezek lesznek a saját kártyái. Ezt követően a pakli legfelső 3 kártyáját évszámmal felfelé, megfelelő időrendi sorrendben tegyétek ki az asztal közepére.
Ezt a játékmódot is az a vadász kezdi, aki legutoljára látott filmet moziban.
A saját filmkártyái közül válasszon ki találomra egyet, majd olvassa le a kártyáját.
Ezt követően nézze meg a film plakátját, hallgassa meg az ismertetőjét, és a vadász döntse el, majd egyértelműen mutasson rá, hogy az asztal közepén lévő kártyák sorában hova helyezné el a filmet. A lényeg, hogy megtalálja a pontos helyét, azaz az filmkártya elhelyezésével folytatódjon a tökéletes idővonal, az évszámok emelkedő sorrendjével.
Ha a vadászat sikeres, illesszétek be a kártyát az idővonalba, ami így folyamatosan növekedni fog. A játékos sikeres találat esetén örülhet, mert megszabadult az egyik kártyájától.
Amennyiben viszont nem találta meg a megfelelő helyét az időrendben, a kártyát tegyétek félre, helyette pedig egy új filmkártyát kell húznia a pakliból. Mindkét esetben a következő vadász folytatja a játékot.
Ezt a játékmódot addig kell játszani, amíg valakinek az összes kártyája el nem fogy.